As Far As I Remember ( AFAIR ) – Metal Egerből

As Far As I Remember ( AFAIR ) – Metal Egerből

Az egri As Far As I Remember zenekar 5 tagot számlál. 2012-es alapítása óta több tagcserén esett át a banda. A mostani felállás végleges. Grósz Attila – ének, basszusgitár; Herczeg Attila – ének; Gyöngy Bence – szólógitár; Eged Zsolt – ritmusgitár; Semperger Dávid – dob. Nem lehet konkretizálni a stílust, mert a metalcore jellegzetes elemeitől kezdve, a glam rockig sok műfaj jegyei fellelhetők benne. Szövegeik egészen a mélyre szántó gondolatoktól a könnyed bulis hangulatig terjednek. Tulajdonképpen a végletek között mozog a repertoár. A zenekar megpróbálja befogadhatóvá tenni a kemény zenét az éppen alapvetően nem azt hallgató közönség számára is. Ha valaki szereti az orbitális zúzda hangulatot, de meg szeretné találni egyben a könnyed szórakozást as AFAIR tökéletes erre a célra. A cél minél több fellépés szervezése, és most október közepén stúdióba vonlás és először is egy EP kiadása. Már a weben fellelhető az első kislemez, amin 3 szám lelhető és 2012-ben került kiadásra a címe Hard To Find A Word. A közeljövőben 4 koncertre kerül sor:

2013 október 04.-Budapest, SOTE Klub Nagyterem 00:30

https://www.facebook.com/events/158587777666316/?ref=22

2013 október 05.-Eger, Gödör Kult Klub 23:00

https://www.facebook.com/events/163523593844283/?ref=22

2013 október 12.-Budapest, ZÚZDA Rock Kert
https://www.facebook.com/events/357903897673754/?ref=22

Budapest,Dürer Kert Kisterem 1:00
https://www.facebook.com/events/599508246755340/?ref=22

Hamarosan Újabb Eseményekkel Jelentkezünk !!!

Koncertszervezés: Grósz Attila – 20/417-6484
Szentirmai Csaba – 20/410-4531

  

Weboldal link: https://www.facebook.com/asfarasiremember

Facebook link: https://www.facebook.com/asfarasiremember

Oszd meg és uralkodj

Oszd meg a haverokkal ezt az oldalt:

Megoszt  

Iratkozz fel értesítőnkre és üzenetet kapsz új híreinkről


Szólj hozzá te is: