Moby Dick

Moby Dick

Bármennyire is furcsa, a Moby Dick 1980-ban alakult, tehát mindmáig a legkorábbi metal banda, megelőzve a Pokolgépet (1983.) és az Ossiant (1986.), ám a köztudatban ez mégsem így van.

1979-ben a soproni Lővérek egyik lakónegyedében élő második unokatestvérek Schmiedl Tamás és Mentes Norbert – ekkor még mindketten csak 14 és 11 évesek – elhatározták, legelső zenei példaképeik, az akkor számukra legkeményebbnek ismert Beatles és Rolling Stones hatására, a bőrlabdáról a gitárra váltanak. Tamás az édesapja által készített, Norbert pedig papájának 1955-ös Elvis Presley fazonú gitárján kezdett el pengetni. Az első otthoni pötyögések után a srácok megkeresték a város legendás gitárosát Tujmer “Suba” Gézát, kérve tanítsa meg nekik a hangszerfogás alapjait. A gyakorlások alkalmával leggyakrabban a Led Zeppelin Moby Dick-je hangzott el. Az Osztrák Televízióban ez időtájt vetített Moby Dick c. film hatására megszületett az együttes neve.

Moby Dick - Smici, Jancsó, Rózsi, Norbert1980-ban, megtalálva a társakat Jancsó Miklós basszusgitáros és Horváth Zoltán dobos személyében, pár hónapnyi együttgyakorlás után a banda már koncertképes. Ekkor született a ma is népszerű Patkányirtás és Pokolrock. A következő másfél évet Iskola Turné periódusnak nevezhetnénk, hiszen ez idő alatt sikerrel “bejátszották” Sopron összes általános és középiskoláját. Horváth Zolit idő közben Bindes “Szívbeteg” Gyula váltotta fel dobos poszton. De ő sem maradt sokáig. Rozsonits “Rózsi” Tamás került a helyére.

1982. telén az első igazán komoly, saját szervezésű bulin, a Liszt Ferenc Művelődési Központban 1200-an váltották meg, az akkor 10 Ft-os belépőjegyüket. Ez a fantasztikus siker megfogalmazta bennük – érdemes ezt igazán komolyan csinálni.

Moby Dick - Norbert, Giczi Kurt, Smici1983-ban vették fel, már Giczy Kurttal az új basszusgitárossal, az első Moby Dick demót, a következő számokkal: Nyitány, Talpak, A bűn Krisztusa, Pokolrock, Mesélték-e, Falfirkáló, Patkányirtás, Ördög volt szeretőd, A III. világháború előtt. Ezzel az anyaggal indult a banda a Hungaroton meghódítására. Az MHV bástyái azonban rendkívül masszívak voltak. Az album kiadásáról folyó tárgyalásokon nyájasan mosolyogva utasították vissza az anyagot, és mutatták meg az ajtót a “vidéki srácoknak”. A kudarc, hogy nem sikerült lemezszerződéshez jutni, nem a beletörődés irányába terelte a Dick-et, hanem taktikát változtattak és részben új zenei irányt vettek Smiciék.

Ekkor már tombolt a bandán belül a Judas Priest, Motörhead és az Iron Maiden láz, valamint bejött képbe a Metallica is. Új nóták születtek: Nem vagyok idegen, Kinek kell, Járványveszély, Betolakodók, A csaló, Valami történt, Guberálók, Zokog a lelkem. Ezek a dalok alkották a 2. Moby Dick demót. A demó “szakmai” visszhangja, hogy meghívták a zenekart a salgóbányai Rocktáborba. A tanulás és az elkészített rádiós felvétel mellett, fontos ismeretségek szövődtek a két hét alatt, a már ismert, befutott sztárokkal (Pataky Attila, Szűcs Antal Gábor, Szigeti Feri), no meg a fiatal kortársakkal: Alapi István, Pető Gábor (EDDA), Leskovics Gábor (P.U.F.), Zsoldos Tamás. A tábort záró vizsgakoncerten fájdalmas pofont kaptak a tisztelt zsűritől, ugyanis a színtiszta heavy metalt játszó Moby Dicken kívül mindenki ORI engedélyes zenekarként utazhatott haza.

Az 1986-os év egy különleges koncerttel indult. A zenekar akkor még “csak” szervezője, Gőbl Gábor meghívta Nagy Ferót egy koncert erejéig a Moby Dick kötelékébe. Itt kezdődött az a barátság Feró és a Dick között, aminek köszönhetően a későbbiekben rendszeresen országszerte is játszottak az újjáalakuló Beatrice előtt. Itt azonban kissé lelassultak a dolgok, hiszen ’86 és ’87 között Smici és Norbert párhuzamosan szolgálta a hajdani Népköztársaságot a seregben. Mikor kijöttek onnan, mondhatjuk, hogy egy új korszak kezdődött a banda életében.

1987. őszétől indulhatott be az a program, amit a zenekar egyik jó barátja, majd szervezője, Gőbl Gábor – a Link együttes basszusgitárosa – megálmodott.
“Hetente utaztam Budapestre, igyekeztem olyan helyeken megfordulni, ahol egyszerre sok szakmabeli jelenik meg. Nagy Feróval és akkori menedzserével, Szűcs Alfréddal szinte napi kapcsolatban voltam.” – emlékezett vissza Gábor.
Az átgondolt és jól kivitelezett kavarások kezdtek bejönni. Az akkor sem túl széles skálájú rock sajtóban – igaz, még csak bélyeg nagyságú fotókkal – de megjelent a hír egy, a nyugati végeken küzdő metal bandáról.

Moby Dick - Rózsi, Smici, GG, Norbert1988. elején egy kiszámítható tagcsere következett. Giczy Kurt helyére Gábor került.
“Mindent beleadtam a szervezésbe, kezdtem kiismerni az erővonalakat Budapesten, és persze imádtam a Moby Dicket. Jöttek szép sorjában az eredmények. A jövőt tök rózsaszínűen láttam, aztán otthon fogtam a gitáromat, és mentem a dallamos punk-rockot játszó Link próbáira. De mint kiderült, ez nem maradhatott így sokáig…”

Miután Gábor beszállt a bandába koncertek sokasága következett, helyszíntől függetlenül, mindenhol tomboló sikerrel.
“Teljesen ingyen játszottunk mindenhol.” – hívta fel a figyelmet Smici. “Minden fellelhető pénzt a bandára áldoztunk. Megesett, hogy a szülők bukszájából kellett lopkodnunk. Ők ugyanis akkor még egyikünket sem támogatták.”
1988. őszén már a csapat minden tagja érezte, hogy a közönség részéről igazán komoly az érdeklődés a Moby Dick iránt. Szeptember végén egy ausztriai stúdióban elkészült az első, és soha meg nem jelent Moby Dick kislemez két nótája, a Keresztes vitéz és a Prometheus. Október 15-én debütált a zenekar a Magyar Televízió Rockstúdió című műsorában. Nagy Feró Garázs című rádióműsorában állandóan spiccen sugározták a Moby Dick számokat.

Ekkor jött Magyarországra turnézni a német Stormwitch együttes. A Moby Dick ment velük előzenekarnak, és a turné hét állomásán október 31. és november 9. között mintegy tízezer rocker előtt nyomták el a harmincöt perces programot esténként. “Ez a turné a legjobbkor jött – állapította meg Gábor. – Magunk is meglepődtünk, hogy a demók postázásának, és az eddigi erőlködésnek ekkora látszata lett. Minden bulin a keverőkig villanegyed volt!”

1989. is roppant fontos év volt a srácok számára. Már javában zajlottak a puhatolódzó tárgyalások a Ring, a Hungaroton és a Nívó lemezkiadóknál. Az eredmény, az MHV által megjelentetett Garázs válogatás lemezre felkerült a Kiválasztott című nóta, amely az A oldal első száma lett.

Az év folyamán játszott koncertek több mint felét már önállóan, főzenekarként adták. Augusztus 19-én a Beatrice koncert hatezres közönsége előtt lépett fel a csapat. A siker, amely a közönség részéről megnyilvánult, meggyorsította a lemezszerződéshez jutást, hiszen a koncerten jelen volt Enyedi Ernő, a Proton kiadó tulajdonosa is, akire a banda kedvező benyomást tett. A kiadásról folyó tárgyalásra Nagy Feró személye és jelenléte is nagy befolyást gyakorolt. Végül megállapodás született, és 1989. decemberében elkezdődtek az Ugass kutya! felvételei.

Moby Dick zenekar: Norbert, Smici, Rózsi, GG1990-ben, már az album megjelenése előtt kitört a Moby Dick láz. Érezhető volt ez a Drakula fesztiválon, ahol a főműsoridőben szerepelt a banda, és a PeCsa-beli SDI koncerten, ahol vendégként lépett fel a csapat. Ezen felbátorodva, a Moby Dick még az album megjelenése előtt “lemezelőzetes” bulit adott a PeCsában, ahol 1800 Moby Dick rajongó jelent meg. Ennyi érdeklődőt akkoriban sokan a lemezbemutatójukra sem tudtak verbuválni.
Ebben az évben jelent meg végül a legendás Ugass kutya! 1990. második felétől a banda lemezeladási és koncert látogatottsági mutatói alapján (többszörös látogatottsági rekord a PeCsában) csúcsra került.

1991-ben új lemez következett, a Kegyetlen évek, amit a mai napig az egyik legagresszívebb magyar metal lemezként tartanak számon. A 32 perces lemez esetében sokan emlegetik a magyar Reign In Blood (Slayer) jelzőt is.

1992. újabb mérföldkő a Moby Dick életében. A Körhinta lemez a MAHASZ lista 4. helyéig jutott, és a Gazember dal igazi slágerré nőtte ki magát, amit még országos kereskedelmi rádiók is előszeretettel játszottak. Rozsonits Tamás dobos helyére Hoffer Péter került.

1993-ban az erdélyi Keresztes Hadjárat Turné keretében bejárták a legtöbb magyar lakta települést, és még ebben az évben megszervezték a Masters of Rock Hungary fesztivált. Az 1993-as év lemeztermése az Atomtámadás című dulpa koncert anyag, amit teltházas Körcsarnok koncerten rögzített a csapat.

GG, Hofi, Smici, Norbert (Moby Dick zenekar)1994-ben a szomszédos országokat is végizúzták, a szintén önálló szervezésű Kárpát-Medence Tour, közel 45 városra kiterjedő koncertsorozatában. Megjelenik a Fejfa helyett lemez, olyan nagysikerű dalokkal, mint a Romlott rendszer, Babilon. Rá fél évre a Memento című, régi, demos korszak dalait tartalmazó lemez lát napvilágot.

1995-ben, évi 100-120 Moby Dick koncertet követően, néhány hónap pihenőre ment a csapat, mialatt Mentes Norbert és Hoffer Péter megjelentette Brazzil nevű projectjük lemezét. A 15 éves jubileumi koncert több sztárvendég kíséretében, teltház előtt zajlott. Magyarországon itt használtak először intelligens lámpákat. Augusztusban, az akkor már nagyobb méreteket öltő Diákszigeten, esti főidőben, a Nagyszínpadon lépett fel a banda. Az év végi PeCsa koncerten Norbert betegsége miatt hármasban állt színpadra a zenekar.

Norbi, GG, Smici, Hofi (Moby Dick)1996-ban, közel két év kihagyás után, új stúdió lemez született, az Indul a boksz. A Na, mi van? című dalra nagyköltségvetésű klip készült. Több, abban az időben kialakuló félben lévő fesztiválon koncertezett a Moby Dick, valamint ismét meghívást kaptak a Sziget Nagyszínpadára.

1997-ben jelent meg, az akkor még utolsónak hitt sorlemez, a Tisztítótűz, majd 1998-ban a Good Bye (Best Of) válogatás. A tagok civil elfoglaltságai a zenekar háttérbe szorulását eredményezte, ezért már csak néhány, kisebb koncertet vállaltak. 1998. tavaszán, közös megegyezés alapján bejelentették a Moby Dick pályafutásának lezárását. 1998. novemberében nagyszabású Búcsúkoncertet rendeztek a Petőfi Csarnokban.

1999-ben megjelent a Búcsúkoncert video anyaga. Az akkor még gyerekcipőben járó, hazai Internet kultúrában létrejött a zenekar rajongói weblapja (később hivatalos honlapja), ahol 2000-ben már exkluzív interjúk készültek Smicivel és Gáborral.

2001. Szilveszterkor megszületik a Sopron Futball induló Moby Dick-es felújításának ötlete, amit gyors cselekvés követ. A zenekar tagok ismételt találkozása, és jóhangulatú storyzásai során felmerült a már sok-tucatszor nekik szegezett kérdés: vajon mikor lesz újra Moby Dick?

2002-ben új fejezet indult a banda életében! 4 éves szünet után, a rajongók kitartó bíztatásának és koncertmeghívási ajánlatok hatására, a Moby Dick újból színpadra állt. Az újkori koncerteken felszabadult energiák egy maximálisan feltöltődött zenekart mutattak. A doppingként ható sikereket követően, egyre több koncert és fesztivál meghívásnak tettek eleget. A csapat nekiállt 10. nagylemezének megírásához. A dobos posztot eleinte Bertalan Balázs töltötte be, majd 2003-tól visszatért Hoffer Péter.

Smici, Hofi, GG, Norbi - A Moby Dick Zenekar2003-ban elkészült a 10., visszatérő nagylemez, a Golgota, amely október végén jelent meg a Sony Music gondozásában. Ehhez nagyköltségvetésű klip készült, Ámen címmel, rajongók közreműködésével. A zenekar szervezésében 22 állomásos, nagyszabású koncert-sorozat indult, Total Hard Festival-Tour néven. Ezen turné 2004. májusáig az egész országot bejárta, a legtöbb hazai élvonalbeli rock/metal zenekart felvonultatva. Az év rockzenei megmozdulásán több mint 15ezer rajongó vett részt.

2004. augusztusában a csapat nekilátott a 11. Moby Dick sorlemez elkészítéséhez. Novembertől egészen az év végéig, 12 állomásos, sportcsarnokokat megtöltő koncertsorozaton zúzott a csapat, a Tankcsapda jubileumi turnéjának speciális vendégeként.

Norbi, GG, Hofi, Smici - Moby Dick2005. első negyed éve az új stúdió lemez munkálatainak befejezésével telt, amely végül Se Nap se Hold címen jelent meg 2005. március 21-én, rögtön a MAHASZ lista 4. helyéről startolva! A sikeres őszi koncerteket követően 2005. novemberében jelent meg – a hazai rocktörténelemben unikumként – a Moby Dick Tribute lemeze, a “BálnaVadÁszok”, amelyen az aktív hazai rock és metal zene jeles képviselői, zenekarai működtek közre 1-1 Moby Dick dal feldolgozásával.

Ezen lemez anyag már “előszele” a Moby Dick 25 éves jubileumának, amelyet nagyszabású és vendégekkel tarkított koncert-show keretében ünnepel meg a zenekar a budapesti Petőfi Csarnokban, 2006. február 10-én!

2006. a 25 éves jubileum jegyében telt. A február 10-i PECSA koncert teltházas lett, amit egy országos koncertsorozat követett. A 2006-os év végén megjelent a 25 éves jubileum című kiadvány, amely a koncert hang- és képanyagán kívül számos extrát is nyújt, mint például a zenekar szinte összes videoklipjét, turné- ás werkfilmeket.

Moby Dick Élő koncert2007. február 24-én a Moby Dick fellépett a Fonogram Zenei Díjátadón, amit a Magyar Televízió élőben közvetített. Egy PeCsa és egy Wigwam koncerten kívül a zenekar főleg fesztivál meghívásoknak tett eleget. Időközben Mentes Norbert és Hoffer Péter elindította a Hungarica nevű formációját, amelynek első albuma még ezévben megjelent.

2008. a retro év jegyében telt. A Moby Dick elővette első három lemezét, és egy abból összeállított repertoárral zúzta végig az országot, illetve a határontúli településeket is. 2008-ban 37 fellépése volt a zenekarnak.

2009. február 9-én jelent meg az Ugass kutya! album 20 éves jubileumi újrakiadása, amely a budapesti Avalon klubban adott, 2008. március 22-én rögzített “Kegyetlen Évek Live” elnevezésű koncertet is tartalmazza, DVD-vel, extrákkal kiegészítve.

És a történet folytatódik…

Oszd meg és uralkodj

Oszd meg a haverokkal ezt az oldalt:

Megoszt  

Iratkozz fel értesítőnkre és üzenetet kapsz új híreinkről


Szólj hozzá te is: